RNAV

 

Az Area Navigation (RNAV), azaz "területi navigáció" egy újfajta műszeres navigációs technika, amely a régóta használt, a VOR és NDB rádiójeladók között kijelölt útszakaszok követésére alapuló metódust látszik lassan felváltani. A régi módszerhez a földön telepített és üzemeltetett, viszonylag sűrűn elhelyezett adókra van szükség, amelyek mindemellett az egyszerűségük és megbízhatóságuk miatt még most sem nevezhetők elavultnak. Az RNAV technika viszont elsősorban a GPS rendszer műholdas jeleit használja helyzetmeghatározásra, ami az óceánok fölötti légtérben is ugyanolyan jól működik.

Bárhogy is történjen a gép helyzetének meghatározása, az RNAV rendszerben a navigációs pontok már nincsenek semmi mással definiálva, mint a nevükkel és a Földrajzi koordinákkal. Ez utóbbiak a térképeken régebben meg is voltak adva, ma már ezzel szemben a fedélzeti navigációs számítógép az RNAV fixeket a nevük alapján azonosítja, a koordinátákat az adatbázisából párosítja hozzá, és arra támaszkodva jeleníti meg a pilóta részére a követendő irányt. A fixek megtervezésekor, kijelölésekor így már nem kell tekintettel lenni a meglevő rádiójeladók lehetőségeire, hanem csak a lebonyolítandó forgalom terhelésének szempontjai számítanak, az RNAV-fixek esetleges áthelyezése is csak egy nemzetközi adatbázisban történő módosítást kíván.

A navigációs térképek ma a VOR-NDB és az RNAV módszerhez is megadják az adatokat, és külön megközelítési és kirepülési eljárástérképek készülnek hozzájuk Ezen a nagy térképen. látható a különbség a fekete és a kék útvonalak között. A fekete utak fixei és jelentőpontjai VOR adók radiáljaival, távolságokkal, NDB irányszögekkel vannak kitűzve, az RNAV kék útvonalai a kék, csillag alakú fixekre épülnek, amelyeknek csak a neve látható.

Az utóbbi technika kényelmesebb, a Ferihegyi Repülőtér  körzetében 2007-ben számos RNAV fixet hoztak létre új adók telepítése nélkül, és az irányítószolgálat szükség szerint vezetheti a gépeket bármelyikhez, elosztva a forgalmi terhelést. A pilótáknak is könnyebb a dolga, mert az útvonal a számítógépbe vihető a fixek nevének felsorolásával, a végigrepüléséhez szükséges irányadatokat a számítógép folyamatosan jelezni fogja.

 A módszer egy újabb lépés az automatikus irányítású légiforgalom felé, amelyre a még mindig növekedő zsúfoltság kényszerít.

 

 

Forrás:Wikipedia