Jól láthatóan jelezni kell, hogy a CKT betonrétegben hol húzódnak a fénytechnikai kábelek, illetve azt a pontot ahol a futópálya tengelyében a süllyesztett lámpatestek pontos helye lesz. Ezeken a helyeken kell majd megfúrni a kész betontáblákat.
A CKT betonréteg elbontását követően előbukkant az a futópálya beton, amelyre 1985-ben ráhúzták az új futópályát. A régi betonon is kivehető még a pályatengelyt jelző fehér középvonal felfestés, valamint ettől jobbra és balra látható még néhány odaégett gumicsík, amelyek még a régebbi pályaára leszálló repülőgépektől származnak. A régi futópálya betonját nem törték fel teljesen, csupán vasgolyókkal próbálták kicsit összezúzni a felszíni táblákat, a fotón látszanak is a golyó ütötte nyomok. Erre azért volt szükség, hogy a régi betonpályára került rétegek mozgását csak kis terület vegye át, ne pedig egy egész nagy betontábla.
Ezen a fotón jól látszik a futópálya szerkezete: legfelül a bazaltbeton réteg, alatta a terhelést kiegyenlítő barna CKT betonréteg, az alatt pedig az összezúzott régi futópálya bazaltbeton rétege. A zöld jelzés a felső bazaltbeton oldalán azt jelöli, hogy ezen a helyen fogják bevezetni egy védőcsőben a futópálya közepén lévő tengelyfényekhez az elektromos kábeleket. Látszik is a CKT betonrétegben a kör alakú cső eldugaszolt vége. A futópályán a különböző fényforrások elhelyezését úgynevezett süllyesztett lámpatestekkel oldják meg. 5 darab Ilyen lámpatest látható a fotón a megmaradt betontábla közepén.A második fotó előterében a futópálya küszöbjelzése látható a megmaradt betonon, az egymás melletti fehér csíkokkal, mintha egy hatalmas gyalogátkelő hely lenne. Kicsit hátrébb az elbontott táblák alatt a régi futópályán is előtűnik ugyanez a jelzés, szinte ugyanott.
A régi futópálya felületét bemarták, egyrészt, hogy egyenletesebb felületet kapjanak, másrészt, hogy a rákerülő alapozó CKT betonréteg az érdesebb felülethez jobban tapadjon. Az alapozó CKT betonréteget terítő géppel, úgynevezett finiserrel „húzzák”. A finiser hátuljában található tárolóba a billenő platós teherautó közvetlenül tudja beönteni a CKT betont, így haladnak együtt centiméterről centiméterre.
A kihúzott CKT betonréteget tömörítés után locsolni kell, mert különben a napfény hatására megég és tönkremegy. Itt már láthatóak azok a fekete védőcsövek, amelyek a CKT rétegben a fénytechnikai kábelek vezetésére szolgálnak majd.
(forrás:Budapest Airport )