MALERT (1922-1946)

Az első alkalmi és sétarepülések utan a Magyar Légiforgalmi Rt.. a Bécs elérését tűzte ki ötszemélyes Fokker III-as gépei céljául, posta-és személyszállítási desztinációit fokozatosan bővítve belföldi és külföldi célállomásokkal. Hiába oldották fel azonban a repülési tilalmat, a cégnek nem sikerült megállapodásokat kötnie a szomszédos országok légügyi hatóságaival, így a környező fővárosokba irányuló járatait nem tudta beindítani, s csődközelbe került. Ebben vaskos része volt a csalásainak következményei elől időközben Párizsba szökött Szegő Rezső főrészvényesnek.

A Pénzügyi válságból 1928-ban újjászervezett Társaság - a részvényeket a repülőgépgyártással is foglalkozó báró csepeli Weiss Manfréd vásárolta Fel - három uj Fokker behozatalával lecserélte elavult flottáját, amelyhez 1937-ben hét uj Junkerst, a következő évben pedig olasz gyártmányú Savoia-Marchetti gépeket is vásárolt . A Társaság a harmincas években egyre több belföldi és nemzetközi járatot nyitott. Működésének  a második világháború okozta pusztítása vetett véget. Gépparkja megsemmisült.

(forrás:vaskarika.hu)