T2 B Utashíd

Az oldal szerkesztés, illetve feltötlés alatt áll

 

Az utaslétszám dinamikus fejlődése elengedetlenné tesz a fejlesztést, mely talán már így is az utolsó utáni percekben kezdődik. Az építkezés a "bádogvárosnak" is emlegetett ideiglenes épület elbontásábal kezdődik a T2B terminálnál várhatóan 2017 első napjaiban.

Az móló teljes alapterülete 10 300 négyzetméter lesz, mely magában foglalja a forgalmi előtér-, a galéria-, és az indulási szintet.

27 beszállókapu áll majd az utasok rendelkezésére, melyek liftekkel, és lépcsőházzal ellátott nyolc függőleges központi elemhez kapcsolódnak.

Az új utasmólón három pár elforgatható „csáp” lesz, vagyis a széles törzsű gépekből a pilóta fülkénél és a törzsön a szárny előtt található ajtókon át egyszerre két folyosón lehet kiszállni. Elforgatás után ugyanez a folyosó egyszerre két úgynevezett keskeny törzsű gépet tud majd kiszolgálni.

A beszállókapuk alkalmasak lesznek a Non-Schengeni oldalon utashidas,  buszos beszállításra, illetve a fapados járatok kisolgálására is, tehát gyalogos ki-, illetve beszállításra is.

 

2017-01-09.

Elkezdödött az építkezés. Az első szakaszban elbontják a non-schengeni oldalon az egyszerűsített beszállókapuknak épített bádogépületet.

2017 - 02 -10.

A "bádogvárost" elbontották, az építési terület ki van jelölve. T2 Kilátóteraszról csak egy, ott árválkodó munkagépet lehet megfigyelni.

Képek az építkezésről:

2017-05-21

2017-03-01

A  Budapest Airport képei:

 

Az első "kapavágástól" az átadásig

2016-november

2017-07-28

A képeket a Budapest Airport készítette.