2014 február

A Nemzeti Közlekedési Hatóságnál még mindig zajlik a Sólyom Airways engedélyeztetési eljárása, sőt a vállalat számos eljárása párhuzamosan is folyik a hatóságnál. A lajstromozási és a légialkalmassági eljárás már lezárult, azonban a hatóság elmondása szerint a még aktív ügyletek lezárása az ügyfél által teljeskörűen teljesített feltételektől függ - számolt be a Napi Gazdaság.

Vágó József, a légitársaság vezérigazgatója a gazdasági lapnak elmondta, hogy semi az eljárások felfüggesztését, sem azok megszüntetését nem kérték az NKH-tól, ellenben amint kézhez kapják a szükséges engedélyeket, a Sólyom Airways repülőgépe már másnap felszállhat. Jelenleg két, Sólyom színekre festett Boeing 737-500 típusú repülőgép parkol Bournemouth-i repülőtéren, amelyek közül a HA-SHA lajstromú gép 2013. augusztus 18-án járt először Budapesten, ám még aznap visszarepült Angliába. 

Hogy a légitársaság milyen terv szerint repülne a jövőben, azt egyelőre nem tudni, ahogyan azt sem, hogy egyetlen repülőgéppel hogyan sikerülne a gazdaságos üzemelés. A legutóbbi pozitív hír a Sólyom körül még tavaly novemberben járta be a sajtót, mikor is a Charity March-Jótékonysági Menet Kft. vásárolta fel a vállalatot. Az afrikai jótékonykodással foglalkozó cég ügyvezetője, Welsz Tamás akkor úgy nyilatkozott, hogy az engedélyeket hamarosan megszerzik, így felszállhatnak az első járatok is. Ezek után azonban igen negatív hírek láttak napvilágot a cégről és az ügyvezetőről, ennek ellenére Vágó József a Napi Gazdaságnak elmondta, hogy a Sólyommal szemben nincs csőd- vagy felszámolási eljárás folyamatban.

A Sólyom Airways vezetése tavaly augusztusban elmondta, hogy a Malév eddig fel nem használt útvonalaira repülne rá. Azonban a nemzeti légitársaság csődje óta számos, értékes útvonal újra kiosztásra került, így az orosz, izraeli és török célállomások ma a Wizz Air járataival érhetőek el. Ezeken felül számos kihasználatlan útvonal van, így például Kubába, Vietnamba, Irakba, Iránba vagy Jemenbe.

 

forrás: Airportal.hu

 

Vágó szerint a céggel szemben nincs csőd- vagy felszámolási eljárás, a társaság nem kérte az engedélyeztetés felfüggesztését.

Még mindig tart a Sólyom Hungarian Airways Kft. engedélyeztetési eljárása a Nemzeti Közlekedési Hatóságnál (NKH), ahol azt mondták  a Napi gazdaságnak, hogy a légitársaságnak számos engedélyezési eljárása volt párhuzamosan folyamatban. Van, ami lezárult (például a lajstromozási, légialkalmassági eljárás), és van, ami még folyamatban van. A hatóság ezekről annyit mondott, hogy általános szabályok szerint ezek az eljárások azért nem zárhatók le, mert az ügyfél nem teljesítette teljeskörűen az engedély megszerzéséhez szükséges feltételeket.

Az engedélyek közül a legfontosabb az AOC, a légitársaság működését általában lehetővé tevő Air Operation Certificate, amely nélkül a lajstromba vett és egyedi légialkalmassági bizonyítványt kapott gépekkel sem repülhet a légitársaság

 

Az NKH jelezte, hogy az ügyfél (így például a Sólyom is) egyébként kérheti az eljárások felfüggesztését vagy akár az eljárás megszüntetését is. Vágó József, a Sólyom Hungarian Airways Kft. ügyvezetője a lapnak azt mondta, nem kértek ilyet a hatóságtól, és amint a cég megkapja az NKH engedélyét, már másnap felszállhat a légitársaság gépe.

Ez az a repülő, amelyet 2013. augusztus 18-án mutattak be, és amely néhány órás budapesti tartózkodás után visszarepült az angliai lízingcég telephelyére, és azóta is ott áll. Korábban azt ígérte a cégvezetés, hogy az első gép után rövidesen érkezik a második, induláskor hat gépe lesz a légitársaságnak.

 

Az interneten megjelenő információk szerint a nyáron Budapesten járt HA-SHA lajstromjelű Boeing 737-500-as „menetkészen” várakozik, rajta kívül egy másik, HA-SHC is átfestve áll Bouremouth-ban  a lízingcég telephelyén, de a gépnek nincs beszerelve az egyik hajtóműve.

Azt egyelőre nem tudni, hogy hová repülne a Sólyom első gépe, ahogyan azt sem, hogy lehetne gazdaságosan üzemeltetni egyetlen repülőt. Menetrend szerinti járatokat nem lehet rá építeni, legfeljebb charterforgalomra vethető be, írja a lap. Vágó most azt mondta a Napi Gazdaságnak, hogy a céggel minden rendben, nincs csőd- vagy felszámolási eljárás folyamatban.

 

Forráás: IHO.hu