HA-MOA
Malév beceneve: MOAladár. A 180001903 gyártási számú típusú repülőgép 1960. április 1-jén 14 óra 45 perckor érkezett meg Ferihegyre, első útját május 25-én teljesítette Budapest-Moszkva-Budapest útvonalon. A repülés oda és vissza közel hat órán át tartott. A gép csak Moszkvában tankolt, nem úgy, mint az Il-14-es, amelynek útközben Kijevben le kellett szállnia benzinért. Kapitány István lett a típus első főpilótája. Az Il-18-as hivatalosan június 1-jével állt menetrendszerinti forgalomba. Nyugatra először június 4-én, egy különjárat alkalmával repült, amikor a győri énekkart szállította egy énekversenyre Wales-be.
Üzemideje során több nagyjavításon esett át, 1964-ben TG-16-os fedélzeti segédhajtóművet építettek bele, 1968-ban az eredeti hajtóműveket AI-20K típusúakra cserélték, majd ugyanebben az évben 89-ről 105 férőhelyessé alakították át, és megkapta az Il–18V típusjelzést.
Teherszállítóvá alakítása előtti utolsó közforgalmi útját 1977. április 1-jén teljesítette a Budapest–Prága–Budapest útvonalon. Legutolsó emlékrepülésére 1987. február 19-én került sor, 3 nappal később kivonták a forgalomból. Összes repült ideje 37197 óra, 17285 ciklussal. Visszafestve az eredeti színekre és mintára, a Közlekedési Múzeum tulajdonába került..A múzeumba 1991 októberében került, belülről is megtekinthető.
forrás:wikipedia, iho.hu