Irodák és logisztikai épületek
Az irodaházak sorában az elsők között említhető a Ferihegyre kiköltöző MALÉV, amely 600 alkalmazottjának kap új "otthont" három felújított irodaépületben. A háromemeletes épületek az 1-es és a 2-es terminálok között helyezkednek el, összesen tízezer négyzetméternyi irodaterületet kínálnak. A 2012 nyarára várható beköltözésig a Budapest Airport a vasbeton vázig visszabontja a régi irodaházakat, így a felújított épületeknek még a homlokzata is teljesen új lesz. Az átalakítás az Óbuda Építész Stúdió Kft. tervei szerint valósul meg.
Vecsés határában már áll a 9 épületből álló Airport City logisztikai park első néhány épülete. A reptértől csupán 1 kilométerre található csarnokokban a bérlői igényeknek megfelelően alakíthatnak ki raktározást, gyártást-szerelést, vagy éppen irodákat. 2008 júniusában a C épületet, 2010-ben a D épületet adta át a fejlesztő, az Ablon.
Az irodapark-koncepció látványterve (kép: epiteszforum.hu)
Irodaházak építéséhez Peschka Alfréd és Dick Sikkes készítettek 2010-ben koncepciótervet a Roeleveld-Sikkes holland iroda és az Óbuda csoport mérnökeinek együttműködésével. A feladat szerint 47 ezer négyzetméter telken 70 ezer négyzetméter iroda épülne a 2-es terminál melletti "F3" területen. Ehhez 7 db, egyenként 10 ezer négyzetméteres épületet kellett tervezni. Az elkészült terven kétszer három L alakú épület fonódik egymás mellett, amit egy hosszan elnyúló hetedik tömb egészít ki. Az épületek közötti belső térben csak gyalogos közlekedés és zöldfelületek kapnak helyet.
A Cargo City a légi árufuvarozás új központja lesz a reptéren, ahová a MALÉV Ground Handling és a Celebi munkatársai költözhetnek majd be. 2011 márciusában a Celebi már alá is írta a szerződést a Budapest Airporttal: 13 ezer négyzetmétert, ezen belül 7 ezer négyzetméter raktárterületet bérelnek. A Cargo City első szakasza 2012-re valósul meg. A speciális, légiforgalmi igényekhez igazodva, az egyedi bérlői igényeknek megfelelően alakítják ki a bázis fennmaradó területeit is.
forrás:fovaros.blog.hu